magyar | english

XVIII. Országos Sporttudományi Kongresszus

2021. JÚNIUS 2 - 4.

A megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT), mint főrendező a hagyományokhoz híven immáron tizennyolcadik alkalommal rendezi meg Országos Sporttudományi Kongresszusát Pécs, 2021. június 2-4. között, az idei jubileumi évben a pécsi Palatinus Grand Hotel konferencia termeiben a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara, mint társszervező közreműködésével.

Az országos sporttudományi kongresszusra - az eddigi éveket felülmúlva - közel 200 előadással regisztráltak a résztvevők. A tudományos rendezvényen az érdeklődők sportszakmai és sporttudományi előadások keretein belül ismerkedhetnek meg a hazai sporttudományos kutatások legfrissebb eredményeivel, amiben kiemelkedő arányban szerepelnek a COVID-19 világjárvány és a sport összefüggéseit vizsgáló, valamint a „Mozgásgyógyszer” világmozgalom hazai kutatásait bemutató előadások.  A sporttudományos rendezvényt megtiszteli jelenlétével „Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja 2010-2020-2030” szűrőkamionja, aminek szolgáltatásait három napon keresztül előzetes regisztráció után a lakosság is igénybe veheti.

 

A rendezvény fővédnökségét Dr. Sávolt-Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára, Prof. Dr. Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára, Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere, Prof. Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora, Prof. Dr. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora és Dr. Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke vállalta.

 

A részletes program és az előadás-kivonatok https://mstt.hu/wp-content/uploads/2021/05/MSTT-Szemle-2021-03-program-210527.pdf

 

A kongresszuson kerül bemutatásra a II. COVID-19 Fizikai Aktivitás gyorsjelentés kötet.