magyar | english

Jelképes összegű emelt szintű érettségi felkészítő

2019. DECEMBER 9. Hírek Kari hírek

Tisztelt Szülők!

 

Karunk elkötelezett az egészségtudományi szakmaterületek hazai szakember utánpótlásának folyamatos biztosításában, illetve fontos számunkra, hogy segítséget nyújtsunk leendő hallgatóinknak az érettségire való felkészülésben, tekintettel arra, hogy a 2020/2021-es felsőoktatási tanévre történő felvételi eljárás során a felvételiző középiskolai tanulóknak legalább egy tantárgyból emelt szintű érettségi vizsgával kell rendelkezniük.

A feltételek teljesítésének végső határideje a felvételi eljárás során a hiánypótlásra nyitva álló határidő.

 

Ezen új feltétel tanulók által történő mind nagyobb arányú teljesítése érdekében 2020 januárjától az érettségi megkezdéséig jelképes, 2000 Ft térítési díjú emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamot szervezünk, kiemelt középfokú oktatási partnereink bevonásával.

 

A PTE Egésztudományi Kara 410 középiskolai tanuló számára teszi lehetővé emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamon a részvételt. A képzési portfóliónkból adódóan elsősorban a biológia és az egészségügyi alapismeret tárgyakból javasoljuk az emelt szintű érettségi letételét, így ezen két tárgyból preferáljuk az emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamok indítását, mivel ezen tárgyak tudásanyaga hozzájárul a BSc képzés alapozó tárgyainak elsajátításához, de szeretnénk lehetőséget adni a diákoknak, hogy saját igényük szerint válasszanak tantárgyat az érettségi felkészítők esetében.

 

Egy tanuló kizárólag egyetlen tanfolyam keretében, egyetlen tantárgy tekintetében veheti igénybe a térítésmentes emelt szintű érettségi tanfolyamot.

 

A felkészítő programban résztvevők számára 2020 január közepétől heti 3 órás, 12 héten át tartó, tehát összesen 36 órás érettségi felkészítő tanfolyamok megszervezését támogatjuk az Ön által vezetett intézményben a korábban említett 5 tantárgyból. Az effektivitás érdekében minimum 4, maximum 12 fős csoportlétszámokat tartunk ideálisnak. Amennyiben a program kezdőévében a csoportlétszám nem érné el a minimális létszámot, úgy külön megegyezés alapján is lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy ennél alacsonyabb létszám esetén is indulhasson a felkészítő tanfolyam.

 

Legyél te is a #PTEETK Család tagja 2020 szeptemberétől!

JELKÉPES DÍJÚ ÉRETTSÉGI FELKÉSZÍTŐNK A KÖZÉPISKOLÁKBAN

JELKÉPES DÍJÚ ÉRETTSÉGI FELKÉSZÍTŐNK A KÖZÉPISKOLÁKBAN – tájékoztató szülők részére

 

TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK

Szeretnél egyetemre járni, de tartasz tőle, hogy nem sikerül az emelt szintű érettségit letenni? Ne aggódj! Segítünk, hogy ezt az akadályt is könnyedén vedd! Csatlakozz jelképes, 2000 Ft részvételi díjú emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamainkhoz! Online érettségi felkészítő tanfolyamokon vehetsz részt INGYENESEN.
Figyelem! A 2020 évi felvételi eljárással csak az nyerhet felvételt felsőoktatási intézménybe, akinek van emelt szintű érettségije.

Tantermi felkészítő tárgyai: földrajz, egészségügyi alapismeret, társadalomismeret, biológia, de választhatsz neked tetsző tárgyat is! Egyeztess az iskoládban a kijelölt oktatóval!

410 diáknak rendkívül kedvező, CSAK 2000 Ft részvételi díjú tanfolyami lehetőség! Legyél egy közülük! Jelentkezz minél előbb, mert a helyek gyorsan fogynak, hiszen ez egy igazán jó lehetőség arra, hogy 2020 szeptemberében biztosan Te is az #ETKCsalád tagja legyél!

Jelentkezés itt: www.etk.pte.hu/erettsegi

 

 

A PTE ETK jelképes, 2000 Ft részvételi díjú emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamainak pályázható helyeinek száma képzési helyenként, szakirányonként/specializációként.

 

Helyek

1. számú táblázat a PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR jelképes, 2000 Ft részvételi díjú emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamainak pályázható helyeinek száma képzési helyenként, szakirányonként/specializációként.

 

Amennyiben egyes szakokon fennmaradnak betöltetlen helyek, a többletjelentkezéssel bíró képzésekre átcsoportosítás lehetősége megfontolásra kerül!

 

Lakóhelyedhez közel, 120 csoportot tervezünk, akár 410 diáknak, akár 150-200 középiskolában!

Akár a Te intézményedben, kellő számú jelentkező esetén.

A tantermi tanfolyamról

A tanfolyamokat január közepétől heti 3 órában (tanóránként 45 perc) tartjuk, a csoport és a tanár által megbeszélt időpontban. Teljes idő: 12 hét, vagyis, 36 óra.

Helyszín: partnerintézményeink tantermei.

Csoportlétszám: max 10-14 fő, mely ideális létszám a hatékony tanuláshoz.

Oktatók: kiválóan felkészült és nagy gyakorlattal rendelkező középiskolai tanárok.

 

Költségek

 

A 36 órás érettségi emelt szintű felkészítő tanfolyam részvételi díja Neked CSAK 2000 Ft, amennyiben az alábbi feltételeket teljesíted:

  • jelentkezz első helyen február 15-ig a felvi.hu oldalon keresztül a PTE ETK képzésére azon az alapszakon és szakirányon, valamint képzési helyen, amelyre a program kiterjed (bővebb infó később).
  • végezd el az emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamot
  • tegyél sikeres érettségit emelt szinten a választott tanfolyami tárgyból
  • iratkozz be a képzésre 2020 szeptemberében és
  • legyél az első 2 szemeszterben az aktív hallgatója választott szakodnak

 

Férőhely

 

410 fő részére tudjuk biztosítani a rendkívül kedvező, 2000 Ft részvételi díjú képzést! Legyél Te is a 410-esek tagja!

 

JÓ HÍR!!!

 

Képzéseink esetében bármilyen érettségi tárgyból elfogadott az emelt szintű, ez nagy könnyebbséget jelenthet Neked is, mivel így egy általad szeretett, vagy könnyűnek ítélt tárgyat választhatsz!

Pl.: ápoló szeretnél lenni szombathelyen, nappali képzésben. Akkor Neked az alábbi tárgyakból kell választani kettőt, hogy felvételt nyerhess:

biológia, vagy fizika, vagy informatika, vagy kémia, vagy magyar nyelv és irodalom, vagy matematika, vagy természettudomány, vagy ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy (egészségügy(i) ismeretek, egészségügy(i) technikai ismeretek, közgazdaság ismeretek, szociális ismeretek), vagy egy idegen nyelv (választható nyelvek: angol, francia, latin nyelv, német, olasz, orosz, spanyol), vagy szakmai előkészítő tárgy (választható: egészségügyi alapismeretek, közgazdasági alapismeretek, szociális alapismeretek).

A felvételihez elvárt emelt szintű érettségit teheted ezen tárgyakból, vagy választhatsz bármilyen más tárgyat is! Ez azért nagy könnyebbség ☺

Jelentkezz tanfolyamainkra MOST!

Online – INGYENES tanfolyam: kattints ide http://felkeszito.etk.pte.hu/

Tantermi felkészítő tanfolyam jelentkezéshez: kattints ide http://etk.pte.hu/erettsegi

 

Bővebb infó diákoknak: http://felvetelizoknek.etk.pte.hu/segitunk/

Információ: info@etk.pte.hu
telefonszám: +36 30 792 6028
Kollégáink hétfőtől-csütörtökig: 8:00-15:30 óra között, pénteken 8:00-14:00 között fogadják az Önök hívását, illetve mindenkit visszahívnak elfoglaltságuk esetén.

 

 

 

Apróbetűs:

 

Amennyiben nem sikerül a szerződésben vállalt feltételeket teljesíteni, akkor jelképes kötbért kell megtéríteni 2020 szeptemberétől, mely egy akár 12 havi részletfizetéssel is teljesíthető 30 000 Ft-os összeget jelent. Aki a jelentkezést megelőzően már megszegi a tanfolyam követelményeit és egyértelművé válik, hogy azt nem lesz képes sikeresen teljesíteni, azt a fenti összegű kötbér a szerződésszegése pillanatától terheli.
Figyelem! Könnyített részvételi feltételek!
Akkor nem kell a 30 000 Ft-os kötbért megfizetni, amennyiben a tanuló elvégzi a programot, sikeres emelt szintű érettségit tesz, első helyen jelöli meg PTE ETK-t, de ezek ellenére sem nyer felvételt Karunkra.