magyar | english

Új dékán a PTE Egészségtudományi Kar élén

2018. NOVEMBER 7. Hírek Kari hírek

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Egészségtudományi Kar (ETK) Kari Tanácsa egyhangúlag dr. habil. Oláh Andrást választotta meg a kar következő dékánjának.


Oláh András személye a karon általános ismertségnek örvend, mivel az újonnan megválasztott dékán az ETK-n töltötte hallgatói éveit, majd az akadémiai és a hivatali lépcsőfokokon haladva intézetigazgatóként, általános és stratégiai dékánhelyettesként vett részt a kar életében.

A kar korábbi dékánja prof. dr. Betlehem József stratégiai és kapcsolati rektorhelyettesi feladatokat lát el a Pécsi Tudományegyetemen, így lemondott dékáni megbízatásáról, ezért volt szükség új dékán megválasztására. Oláh András 2018. november 1-jétől látja el a dékáni teendőket.

Oláh András 1975-ben született Hódmezővásárhelyen. 2008-ban szerezte meg PhD fokozatát, 2014-ben habilitált. 2002-ben tanársegéd, illetve az akkor alakított Humánpolitikai és Marketing Osztály vezetője, 2005-től főigazgatói (dékáni) hivatalvezető, 2007-től Ápolástudományi Tanszék vezetője, 2014-től az Ápolástudományi, Alapozó Egészségtudományi és Védőnői Intézet igazgatója, 2010-től általános és stratégiai dékánhelyettesként vesz részt a kar közvetlen vezetőségében.

Az új dékán a kinevezése kapcsán elmondta: Egy olyan kar vezetői székét pályáztam meg, amely jelenleg a legdinamikusabban fejlődő karként, egyre növekvő képzési portfóliót és hallgatói létszámot magáénak tudó egységként definiálódik a PTE szervezetében. Az Egészségtudományi Kar egyedülálló nehézségekkel küzd fiatal korából, formálódó identitásából és autonómiájából, mindig is szerény infrastrukturális körülményeiből és rohamosan emelkedő magyar és külföldi létszámából adódóan. Nagy hangsúlyt szeretnék helyezni a munkavállalói élmény fokozására, az oktatási-, tudományos tevékenység és a hallgatói szolgáltatások minőségének fejlesztésére.

Fontos mérföldkőnek tartom, hogy karunk épületeinek egy része a Modern Városok Program keretében megújulhat, valamint nemzetközi színvonalú egészségtudományi humán páciens szimulációs egységünk kialakítása is megtörténhet a következő dékáni ciklusban.”