2018. szeptember 21. (péntek) |
ETK programok
stand
17:00-19:00 óra Okostányér® kvíz és egészséges életmód tippek |
Számos kutatás bebizonyította, hogy a diákok sokszor kihagyják a reggelit, ha pedig reggeliznek, akkor nem megfelelő minőségű táplálékokat választanak, ezért nagyon fontos, hogy új lehetőségeket mutassunk be nekik, amelyek könnyen elkészíthetőek és nincs szükségük hozzá sok eszközre.
ETK programok
színpad
17:15-17:45 óra ETK nigériai hallgatók zenei produkciója |
A PTE Egészségtudományi Kar angol programos Nigériából származó tehetséges hallgatóiból összeállt formáció.
A „Young Nigerian Christian Scholars (YNCS)” csoport önszerveződően alakult a PTE-n tanuló nigériai hallgatókból. A társaság két ETK-s hallgató, Patricia Godwin és Karu Yusuf ötlete alapján született meg 2017. december 2-án. Ekkor hívták össze az első találkozójukat, ahol mindenki támogatta a közös kezdeményezést. Céljuk, hogy az érdeklődő nigériai hallgatókat összehozzák, szakmai és baráti eseményeket szervezve segítsék az újonnan Magyarországra érkező nigériai hallgatótársaikat a beilleszkedésben. Ezen kívül árva gyermekek és rászorulók támogatását is célul tűzték ki, amelyre folyamatosan figyelmet fordítanak a lehetőségeikhez mérten.
Hallgatóként a legfontosabb, amit egymásért tehetnek, hogy a nehezebb tantárgyakra és vizsgákra közösen, egymás segítve készülnek.
Szabadidős közösségi programokat is szerveznek, ahol bemutatják az afrikai kultúrát táncokkal, énekléssel, vagy épp nemzeti ételek főzésével. Ezzel szórakoztatni szeretnék a környezetüket és mosolyt csalni az emberek arcára.
Pécsre érkezésük előtt nem sokan ismerték egymást, kivéve néhányuk, akiket baráti vagy rokoni szál fűz egymáshoz. Először együtt a Magyar Nagykövetségen találkoztak Nigériában, amikor vízumukat intézték.
Előadásukban a nigériai népművészetet mutatják be (táncok, énekek, hangszerek), hozzátéve modern elemeket is személyes ihletből merítve. Általában heti kétszer gyűlnek össze próbálni, amely természetesen a fellépéseik sűrűsége szerint is változik.
Minden, amit bemutatnak - legyenek ezek táncok, énekek, népszokások, eredeti népviselet, vagy hangszerek - mind a mai napig használatosak és jelen vannak Nigériában.
A csoport tagjai (ETK és KTK):
Yusuf Karu - Elnök
Samuel Akinola - Alelnök
Patricia Godwin - Titkár
Kaanti Oliver - Pénztáros
Richard Dare - Public Relations Officer (PRO)
Bitrus Luka, Janada James, Anidi Somuadina Blaise, Ruth Yohanna, Charity Baraya, Elizabeth Yohanna, Osoikhia Onome, Olagoke Boluwatife Samuel, Nwome Ogechukwu, Moses Peter, Maduche Solomon, Chielo Chinwe, Aggrey Mary, Chukwuma Perpetual, Ugwu Amarachukwu Victoria, Patience Lucinda Augustine Okagbor, Pamela Ohiri
2018. szeptember 22. (szombat) |
ETK programok
stand
12:00-12:30 óra Testre szabott kérdések – a dietetikus válaszol |
Gyócsiné Varga Zsófia a PTE Egészségtudományi Karon végzett dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, a kar szakoktató kollégája.
17:00-19:00 óra Okostányér® kvíz és egészséges életmód tippek |
Számos kutatás bebizonyította, hogy a diákok sokszor kihagyják a reggelit, ha pedig reggeliznek, akkor nem megfelelő minőségű táplálékokat választanak, ezért nagyon fontos, hogy új lehetőségeket mutassunk be nekik, amelyek könnyen elkészíthetőek és nincs szükségük hozzá sok eszközre.
ETK programok
színpad
16.30-17.00 óra Csak görbüljön? - Gerinc prevenciós torna |
Az ülőmunka a csigolyák rendellenes pozícióját hozhatja létre, amely komoly hátfájást idézhet elő. Fontos a megelőzés nemcsak a kezelés, ebben segítünk néhány gyakorlat bemutatásával.
17.00-17.30 óra ETK nigériai hallgatók zenei produkciója |
A PTE Egészségtudományi Kar angol programos Nigériából származó tehetséges hallgatóiból összeállt formáció.
A „Young Nigerian Christian Scholars (YNCS)” csoport önszerveződően alakult a PTE-n tanuló nigériai hallgatókból. A társaság két ETK-s hallgató, Patricia Godwin és Karu Yusuf ötlete alapján született meg 2017. december 2-án. Ekkor hívták össze az első találkozójukat, ahol mindenki támogatta a közös kezdeményezést. Céljuk, hogy az érdeklődő nigériai hallgatókat összehozzák, szakmai és baráti eseményeket szervezve segítsék az újonnan Magyarországra érkező nigériai hallgatótársaikat a beilleszkedésben. Ezen kívül árva gyermekek és rászorulók támogatását is célul tűzték ki, amelyre folyamatosan figyelmet fordítanak a lehetőségeikhez mérten.
Hallgatóként a legfontosabb, amit egymásért tehetnek, hogy a nehezebb tantárgyakra és vizsgákra közösen, egymás segítve készülnek.
Szabadidős közösségi programokat is szerveznek, ahol bemutatják az afrikai kultúrát táncokkal, énekléssel, vagy épp nemzeti ételek főzésével. Ezzel szórakoztatni szeretnék a környezetüket és mosolyt csalni az emberek arcára.
Pécsre érkezésük előtt nem sokan ismerték egymást, kivéve néhányuk, akiket baráti vagy rokoni szál fűz egymáshoz. Először együtt a Magyar Nagykövetségen találkoztak Nigériában, amikor vízumukat intézték.
Előadásukban a nigériai népművészetet mutatják be (táncok, énekek, hangszerek), hozzátéve modern elemeket is személyes ihletből merítve. Általában heti kétszer gyűlnek össze próbálni, amely természetesen a fellépéseik sűrűsége szerint is változik.
Minden, amit bemutatnak - legyenek ezek táncok, énekek, népszokások, eredeti népviselet, vagy hangszerek - mind a mai napig használatosak és jelen vannak Nigériában.
A csoport tagjai (ETK és KTK):
Yusuf Karu - Elnök
Samuel Akinola - Alelnök
Patricia Godwin - Titkár
Kaanti Oliver - Pénztáros
Richard Dare - Public Relations Officer (PRO)
Bitrus Luka, Janada James, Anidi Somuadina Blaise, Ruth Yohanna, Charity Baraya, Elizabeth Yohanna, Osoikhia Onome, Olagoke Boluwatife Samuel, Nwome Ogechukwu, Moses Peter, Maduche Solomon, Chielo Chinwe, Aggrey Mary, Chukwuma Perpetual, Ugwu Amarachukwu Victoria, Patience Lucinda Augustine Okagbor, Pamela Ohiri
2018. szeptember 23. (vasárnap) |
ETK programok
színpad
15.15-15.45 óra Teachers and The Secretary zenekar |
A PTE Egészségtudományi Kar hallgatóiból és munkatársaiból álló együttes. A főleg feldolgozásokat játszó zenekar mindig garantálja a jó hangulatot és az örömzenét.
Varga Veronika PhD hallgatónk
Schiszler Bence PhD hallgatónk a Sürgősségi Ellátási és Egészségpedagógiai Intézet szakoktatója, egészségügyi menedzser
dr. Havasdi József az Egészségfejlesztési és Népegészségtani Tanszék adjunktusa
dr. Raposa László Bence az Ápolástudományi Alapozó Egészségtudományi és Védőnői Intézet adjunktusa, experimentális kutatási koordinátor
17.30-18.00 óra ETK tehetségek énekes produkciója |
A PTE Egészségtudományi Kar fontosnak tartja a tehetséges hallgatóinak felkarolását, hisz az életre szóló hivatások oktatása mellett fontos az önkifejezés támogatása, legyen az zene, sport, színház- vagy képzőművészet.
Az ETK tehetségek produkciójában fellépnek Balambér Tamara, Faa Eszter és Kovács Ferenc Patrik gyógytornász hallgatóink valamint az angol programos Nigériából származó ápoló hallgatónk Samuel Akinola.
BALAMBÉR TAMARA
Balambér Tamarát a választott hivatása mellett az énekes pálya is vonzza. Tamara jelenleg két partyzenekar énekesnője. 2013-ban 3. helyezést ért el a Dunakanyar Hangja nevű országos tehetségkutatón.
FAA ESZTER
Énekléssel a gimnázium alatt kezdett foglalkozni. Ének tanára buzdította az ünnepi előadásokon való szereplésre, ezért a későbbiekben magánórákra is el kezdett járni. Az egyetemen nagy lelkesedéssel és örömmel fogadta mikor felkérték egy-egy eseményen való részvételre. Reméli, hogy az élet még fel fog kínálni neki lehetőséget arra, mikor nem csak a fürdőszobában hanem, színpadon, közönség előtt is kiengedheti a hangját.
KOVÁCS FERENC PATRIK
Patrik 9 éve gitározik, 5 éve énekel, mindezt hobbi szinten. 2013-tól 2017-ig volt egy együttese melyben énekelt. Legnagyobb eredménye, hogy 2016-ban egy 3 számból álló kislemezt jelentettek meg.
SAMUEL AKINOLA
Sam, aki ápoló szakon kezdi második évét az ETK-n, pop és RnB/Soul énekes, már 9 éves kora óta énekel. Azért kezdte az egyetemet Magyarországon, azon belül is Pécsett, mert tetszik neki a multikulturális környezet, illetve a magas színvonalú oktatás. „Pécs egyedülállóan gyönyörű.” – mondta a városról.
A zenét jellemének egy részeként tekinti, nem csak egy hobbiként. Az elmúlt két évben nem igazán volt olyan napja, hogy ne énekelt volna el legalább 2 új dalt. „A zene a részem, és nem tudom elképzelni a napjaimat nélküle. Az élet sokkal könnyebbnek tűnik, amikor feltöltődök zenével.” – nyilatkozta. Az éneklés mellett táncol is, és autodidakta módon tanult meg dobolni, zongorázni.
Azt mondta, mindenképp szeretne zenével foglalkozni az egyetem befejezése után is. Szerinte létezik a „gyógyító zene”, és alig várja, hogy tanulmányai befejezte után pácienseit zenével is gyógyítsa, ápolja. Jelenleg éppen egy saját számon dolgozik, és alig várja, hogy ezt megoszthassa a nagyvilággal.
Sam korábban részt vett különböző zenei és énekversenyeken, amelyet mind sikerrel zárt. A 2018-ban az EHÖK által megrendezett „PTE Hangja” verseny harmadik helyezésével is büszkélkedhet.
18.00-19.00 óra Pí Therapy |
A Pí Therapy pontosan három éve alakult az Egészségtudományi Kar két gyógytornász hallgatójából egy gitár, egy papír és egy toll kíséretében.
https://pte.hu/pi_therapy
A programok ingyenesek!
A program változtatás jogát fenntartjuk!
További PTE programok a rendezvényen, részletes programleírás: https://pte.hu/hirek/pte_pont_itt#
PTE ETK FB: https://www.facebook.com/events/2380860468621307/
PTE FB: https://www.facebook.com/events/316278292283554/
Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a kar hallgatói és szakemberei!