(Nemzeti Sport – 2019.03.05. 15. oldal)

Neki szólt a taps

Sportlövészet interjú Major Veronikával

Első nyilatkozatában úgy fogalmazott, fel sem tudja fogni, mit vitt véghez. Most már elhiszi?

Még mindig nehezen! Bár az elmúlt napokban újra és újra elmeséltem otthon a családomnak, a páromnak, a barátaimnak és az ismerősöknek az indiai élményeket, arra még nem volt időm, hogy befelé figyeljek, és átgondoljam, elemezzem a történteket – felelte Major Veronika, aki két aranyéremmel érkezett haza az újdelhi kvalifikációs világkupáról, amelyen sportpisztolyban döntős világcsúccsal szerzett olimpiai kvótát. – De miután hétfőtől már Mátraházán edzőtáborozunk, a következő napokban esténként talán lesz időm elmélkedni rajta.

Szakmabeliek és szurkolók is lenyűgözve, ugyanakkor meghökkenve nézték a sportpisztoly döntőjének történéseit. Önt mi lepte meg leginkább, aranyérem, a kvóta világcsúcs?

Mindegyik! Egyikre számítottam. Bár az igaz, kiválóan sikerült alapverseny után a döntőben már azzal az elhatározással álltam lőállásba, hogy meg kell nyernem a versenyt. Egyébiránt azt sem tudtam, kinek van és kinek nincs kvótája – mint utóbb kiderült, egyikünknek sem volt, így a harmadik hely nem lett volna elég az indulási jog megszerzéséhez. De hogy ez világcsúccsal sikerül, arra végképp nem számítottam! Azzal sem voltam tisztában, mennyi a rekord, most már tudom: harminckilenc találat volt addig, most már negyven. Szép, kerek szám.

Árulja el, hogyan volt képes extraklasszis teljesítményre egy olyan versenyszámban – ráadásul egy rendkívül fontos viadalon –, amelyről azt tartják, elengedhetetlen hozzá a rutin, miközben mindössze három éve lő huszonöt méteren?

A sportpisztolyhoz valóban kell a rutin, mert a gyors lövéseknél minden a mozdulatokon múlik; ha egy kicsit nagyobbat vagy kisebbet emel a pisztolyon az ember, mint ahogyan az optimális, már nem tízes, hanem kilences a lövés. Nem szabad továbbá kapkodni, de túl későn sem lőhetünk, szóval sokat kell gyakorolni, és nagyon könnyű hibázni. Bár nem régen lövök pisztollyal, viszonylag gyorsan megtanultam, és az elmúlt időszakban sikerült jelentősen előrelépnem az edzéseken, amelyeken nagyon sokat dolgoztunk Győrik Csaba szövetségi kapitánnyal, aki Keczeli Zoltán mellett a másik edzőm.

Az első szám döntője után úgy nyilatkozott, egyfajta módosult tudatállapotban versenyzett, úgy érezte, mintha egy másik bolygóra került volna. Érzett már korábban is hasonlót?

Nem emlékszem hasonlóra. Sajnos nem tudom pontosan megfogalmazni, mit éreztem, ha meg tudnám, talán még könyvet is írnék róla, annyira jó volt.

Abban a pillanatban úgy éreztem, nincs lehetetlen, bármit képes vagyok elérni – és sikerült is. Egyébként a légpisztolyos döntőben újra hatalmába kerített ez a különleges, földöntúli érzés: tökéletesen tiszta volt a fejem, mindent kizártam, csak arra figyeltem, hogyan fogom elsütni a pisztolyt. És egyszerűen sorban jöttek a nagy tízesek. Ráadásul a második döntőmben extra motivációt adott, hogy akkor már az indiai közönség is nekem szurkolt, minden tízesemnél éreztem, nekem szól a taps.

Honnan az a magabiztosság, amelynek eredményeként – ahogyan a szövetségi kapitány fogalmazott – úgy állt a lőállásban, mint a kőszikla?

Az évek alatt sokat változott és fejlődött a versenyzésem. A magabiztosságot, amely Indiában jellemzett, a családom és a szövetségi kapitány támogatásából nyertem – most talán kicsit jobban elhittem, amit már régóta mondogatnak, hogy képes vagyok nagy eredményekre.

Győrik Csaba pedig emellett kitűnő tanácsokkal is ellátott a mentális felkészülés során, amelyeknek nagy hasznát vettem a lőállásban.

Igaz, hogy az önnek ugyancsak fontos felsőfokú tanulmányait is félretette egy időre azért, hogy olimpiai kvótát szerezhessen?

Sokat vacilláltam rajta, de sajnos így kellett döntenem. Nagyon sűrű a mostani időszak, világkupák, Európa-bajnokság és edzőtáborozások váltják egymást. Zalaegerszegen, a Pécsi Tudományegyetem kihelyezett karán tanulok gyógytornásznak, amely rendkívül gyakorlatigényes képzés és szakma. Ebben a félévben nagyon sok gyakorlati tantárgyam lenne, kórházban is kellene órákat teljesíteni, ha ezekről hiányzom, hiába magolom be az elméleti anyagot, nem sokat ér. Ezért úgy határoztam, hogy három elvégzett félévet most egy passzív követ.

Milyen céllal utazik a hónap második felében rendezendő eszéki tíz méteres Európa-bajnokságra?

Szeretnék felszabadultan versenyezni és megmutatni Európában is, hogy mit tanultam, és milyen voltam Indiában.

Szeretnék Eszéken is döntőbe jutni, ami nem lesz könnyű, mert az Eb mezőnye keményebb lesz, mint az újdelhi világkupáé volt légpisztolyban

Gratulálunk az eredményhez!