A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át a Pécsi Tudományegyetem Professzora, Prof. Dr. Ács Pongrác.
A korábban MEFS aranyplakett és Kemény Ferenc díjjal jutalmazott professzor szakmai-tudományos tevékenysége a sporttudományi szakterületek széles spektrumát öleli fel. Komplex tudományos érdeklődése az iskolai testneveléstől kiindulva a felsőoktatási hallgatóságon és az élsporton át, a különböző korcsoportokig kiterjed a fizikai aktivitás különböző szintű elemzésére. Tudományos munkásságának külön kiemelésre érdemes az a meghatározó szemlélet, mellyel e nagyon összetett munkákban a sportgazdaságtani objektív tényezők analízisét munkája részének tekinti.
Életútjának igen fontos elemét képezik azok az eredmények, tevékenységi formák, melyeket sportsikerei során elért. Az asztalitenisz sportágban nemzetközi és hazai versenyeken elért eredményeit, edzői, vezető-edzői tevékenységének sikereit nagy elismeréssel tartja számon a hazai és nemzetközi sportélet.
Professzor Úr amellett, hogy hatszoros magyar bajnok volt, a Pekingi Universiadén a magyar válogatott legjobb nyolc játékosa közé is került, továbbá szövetségi kapitányként a Magyar Egyetemi Válogatottat az egyetemi világbajnokságon a bronzéremig vezette.
Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Fizioterápiás és Sporttudományi Intézet Intézetigazgatójaként a sporttudományi kutatások országosan is megkerülhetetlen szereplője.
A Magyar Arany Érdemkereszt elismerésben részesült dr. Stromájer-Rácz Tímea adjunktus asszony, a Kaposvári Képzési Központunk képzési igazgatója a mikrobiológia területén elért tudományos eredményei, valamint a Pécsi Tudományegyetemen végzett kiemelkedő oktatásszervezői és tehetséggondozói tevékenységéért.