„NEMZETI FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ” a 2024/2025. Tanévre
A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 6. számú mellékletében
A Pécsi Tudományegyetem térítési és juttatási szabályzatában foglaltak szerint a kari Pályázati és Ösztöndíj Bizottság
pályázatot hirdet
„NEMZETI FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ”
elnyerésére a 2024/2025. tanévre.
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra pályázhatnak azon államilag támogatott/állami ösztöndíjas/állami részösztöndíjas, illetve költségtérítéses/önköltséges teljes képzési idejű nappali alapképzésben, mesterképzésben, vagy osztatlan képzésben részt vevő hallgatók, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek, és legalább 55 kreditet megszereztek.
A pályázat további feltételei:
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban tanulmányi és szakmai eredményeik magas színvonalának megtartása céljából a felsőoktatási intézmények azon hallgatói részesülhetnek, akik kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el, illetve szakmai területen kimagasló teljesítményt nyújtottak a 2023/2024-es tanévnek megfelelő oktatási időszakban. A hallgatók teljesítményének értékelésekor a fentieken túl a megjelölt oktatási időszakban teljesített közéleti és egyéb tevékenység is figyelembe vehető.
A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj egy tanév időtartamára 10 hónapon át adható, havi összege a költségvetési törvény által meghatározott összeg egy tizede (40.000 Ft). Amennyiben a hallgató hallgatói jogviszonya, illetve az ösztöndíjra való jogosultság bármilyen okból megszűnik, vagy szünetel, a megszűnést, illetve a szünetelés kezdetét követően az ösztöndíj számára tovább nem folyósítható.
A pályázatot a Kar Tanulmányi Osztályára (7621 Pécs, Szepesy u. 1-3.) kell leadni. A borítékon kérem megjelölni: „Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázat”.
A pályázat beérkezésének határideje:
2024. június 28. (péntek) 12.00 óra
(határidőn túl beérkezett pályázatot nem áll módunkban elfogadni)
A pályázat részei:
A rangsorolást a Kari Pályázati és Ösztöndíj Bizottság végzi. Nem kerülnek rangsorolásra azok a pályázatok, amelyek formai hiányosságokat tartalmaznak, illetve nem vehetők figyelembe azok a tanulmányi, szakmai, közéleti, sport- és egyéb tevékenységek, amelyek hiteles dokumentumokkal nem kerülnek alátámasztásra. (Az értékelési szempontrendszer http://www.etk.pte.hu/public/upload/files/ETK-odij_szempontrendszer_2023.pdf ) A rangsorolás legkésőbb 2024. július 4-én megtekinthető a Kar honlapján.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy a PTE Térítési és Juttatási Szabályzat 5. § (1) bekezdése szerint a hallgató a Pályázati és Ösztöndíj Bizottság által meghatározott juttatásokkal szemben a közléstől, illetve a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül fellebbezéssel élhet a Kar vezetőjénél, azaz legkésőbb 2024. július 10-ig. A fellebbezések elbírálását követően a végleges Kari rangsorolás legkésőbb 2024. július 19-én megtekinthető a Kar honlapján. Az ösztöndíj odaítéléséről a végső döntést az oktatásért felelős miniszter hozza meg.
Pécs, 2024. május 23.
A PTE ETK
Pályázati és Ösztöndíj Bizottsága