A pályázat célja, hogy kiemelkedő képességű és tanulmányi teljesítményű hallgatók az itthoni tanulmányaikhoz szorosan kötődő rövid külföldi tanulmányúton vegyenek részt.
A nyertes hallgatók kutatási vagy művészeti tevékenységet folytathatnak külföldön, nemzetközi szakmai versenyen vehetnek részt, intenzív szakmai kurzusra jelentkezhetnek (kivétel nyelvi kurzus), illetve külföldi nemzetközi tudományos konferencián tarthatnak előadást vagy poszter-prezentációt.
PÁLYÁZHATÓ IDŐTARTAM
A rövid tanulmányút időtartama legalább 2 nap, legfeljebb pedig 30 nap lehet az utazási napokon kívül.
A FOGADÓ INTÉZMÉNY/RENDEZVÉNY KIVÁLASZTÁSA
Bármely olyan külföldi intézménybe (akkreditált felsőoktatási intézmény, kutatóintézet, múzeum, levéltár stb.) vagy nemzetközi tudományos konferenciára, szakmai versenyre lehetséges a kiutazás, melyet a hallgató szaktanára (szakvezetője/tanszékvezetője/intézetvezetője) vagy témavezetője jóváhagyott. Nem nyújtható be pályázat a Külügyminisztérium által utazásra nem javasolt térségekbe: http://konzuliszolgalat.kormany.hu/utazasra-nem-javasolt-tersegek
A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁRA JOGOSULTAK KÖRE
Bármely Erasmus+ programban részt vevő (Erasmus+ charterrel rendelkező) magyarországi felsőoktatási intézmény magyarországi képzési helyén tanuló hallgatója nyújthat be pályázatot, aki:
továbbá:
PÁLYÁZAT VÉGLEGESÍTÉSÉNEK HATÁRIDEJE:
2018. október 10. (szerda) 23:00 óra
MEGVALÓSÍTHATÓSÁG:
2019. március 1. és 2019. szeptember 30. között megvalósítható
További információ, pályázati dokumentumok, FAQ:
https://tka.hu/palyazatok/4889/campus-mundi-osztondij-rovid-kulfoldi-tanulmanyuthoz
Figyelem! Az Europe Direct iroda csupán a pályázat(ok) legfontosabb elemeit kommunikálja, a teljes kiíráshoz látogassa meg a kiíró szervezet honlapját!