A Nurse and Pharmaceutical Care (NuPhaC) egy Belgiumban tevékenykedő szervezet, mely együttműködik hazai és nemzetközi szakértőkkel a gyógyszeres terápia és menedzsment oktatásának, szabályozásának, gyakorlásának és kutatásának megerősítése érdekében. Kapcsolatot alakított ki számos oktatási intézménnyel, egészségügyi intézménnyel, ápolóval, orvossal, gyógyszerésszel és ápolástudományt oktató személlyel.
14 európai ország közreműködésével -köztünk hazánkkal- az Erasmus+ KA2 alap finanszírozásával célul tűzték ki, hogy kifejlesztenek egy modellt és megfogalmazzák az ápolók gyógyszeres terápiában való kompetenciáit és az ezzekhez szükséges edukációs modulokat az európai régióban tevékenykedő ápolók részére.
A következő tanév során lehetősége nyílik 3 hallgatónak, hogy részt vegyen ebben a projektben (DeMoPhac).
A konzorciumban való részvétel előnyei:
- A hallgatók egy 1 hetes nemzetközi ápolási kurzuson vehetnek részt a 14 ország hallgatóival együtt, melynek helyszíne Antwerpen, Belgium. Ezen idő alatt szó lesz kutatásmódszertanról, gyógyszeres terápiáról, európai szabályozásokról, ápolási szabályzásokról.
- Szakértők felügyelete alatt részt vehetnek egy nemzetközi kutatásban, mely során adatok gyűjtése, elemzése és jelentése lesz a feladatuk. A kvalitatív felmérés során ápolókkal, orvosokkal és gyógyszerészekkel szükséges interjút készíteni az ápolók szerepéről a gyógyszeres terápia vonatkozásában. Az interjúk egy előre elkészített terv alapján zajlanak majd, az adatok elemzése és angol nyelvre fordítása a hallgatók feladata.
- Szoros nemzetközi kapcsolat, szakmai hálózat kialakításában való részvétel, mely esélyt ad többszöri hallgató találkozókra.
- A projekt végén a hallgatók kapnak egy igazolást, mely bizonyítja a nemzetközi tapasztalatszerzést, a kiterjesztett kompetenciát és a továbbképzést.
Akik a projektbe jelentkezhetnek:
- Legalább B1 szintű angol nyelvismerettel rendelkező hallgató;
- BSc vagy MSc ápoló képzésben részt vevő hallgató;
- Biostatisztikai és kutatásmódszertani edukációs ismeretekkel rendelkező hallgató;
- Akik szívesen részt vennének új tapasztalatok szerzésében és egy remek csapat tagjai szeretnének lenni.
A projektbe való jelentkezéséhez az alábbi dokumentumokat küldje el a dorina.pusztai@etk.pte.hu e-mail címre:
- Önéletrajz
- Motivációs levél maximum 1 oldal terjedelemben, arról miért szeretne részt venni a projektben, milyen plusz előnyökkel jár/hat ez a kutatás az Ön számára.
Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 1.