Az Orange Munkaerő Szolgáltató Kft. által életre hívott díj célja, hogy az egészségtudományi képzésben résztvevő hallgatókat támogassa.
Második alkalommal hirdettek nyertest az Orange egyetemi ösztöndíj pályázaton. Az Orange Munkaerő Szolgáltató Kft. által életre hívott díj célja, hogy az egészségtudományi képzésben résztvevő hallgatókat támogassa. Az Orange Kft. az egyetemek kari Hallgatói Önkormányzatainak (HÖK) közreműködésével pályázatot hirdetett a 2016/17-es tanév őszi szemeszterében három régió - Észak-Alföld, Budapest, Nyugat- és Dél-Dunántúl - egészségtudományi karán tanuló hallgatók részére.
A dolgozat témája: a hallgató hosszú távú céljai, végzés utáni jövőképének bemutatása volt.
A támogatás formája ösztöndíj, melyet félévenként és egyetemenként két hallgató nyerhet el, akik közül az egyik minden félévben az ápoló szakirányos hallgatók közül kerül ki. Az ösztöndíj összege egy félévre 50.000 forint, melynek folyósítása egy összegben történik.
Pécsről 22 pályamű, Debrecenből 16, míg Budapestről 31 pályamű érkezett be, melyeket a kari HÖK vezetése és az Orange Kft. bíráltak el.
Karunk két hallgatója nyerte el a pályázatot:
- Kormány Kinga, ápoló szakos hallgató
- Mizerák Zsófia, orvosdiagnosztikai laboratórium analitikus szakos hallgató