Az Orange Munkaerő Szolgáltató Kft. pályázatot hirdet a 2016/17-es tanév őszi félévére három régió – Észak-Alföld, Budapest, Dél-Dunántúl - egészségtudományi karán tanuló hallgatók részére.
Pályázati felhívás
Az Orange Munkaerő Szolgáltató Kft. pályázatot hirdet a 2016/17-es tanév őszi félévére három régió – Észak-Alföld, Budapest, Dél-Dunántúl - egészségtudományi karán tanuló hallgatók részére.
1. A pályázat célja
Az Orange Munkaerő Szolgáltató Kft. – az egyetemek közreműködésével – azzal a céllal hirdeti meg a pályázatát, hogy az egészségtudományi képzésben résztvevő hallgatókat támogassa.
2. A támogatás formája
Az ösztöndíjat félévenként és egyetemenként két hallgató nyerheti el, akik közül az egyik minden félévben az ápoló szakirányos hallgatók közül kerül ki.
Az ösztöndíj összege egy félévre 50.000 forint/fő, melynek folyósítása egy összegben történik az adott félévre.
Jelen pályázattal a 2016/2017. I. félévére – szeptember-október-november- december - január - nyerhető el ösztöndíj.
3. A pályázók köre
A pályázaton részt vehet a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar olyan nappali vagy levelező tagozatos hallgatója, aki nem nyert el köztársasági ösztöndíjat az aktuális tanévre és:
4. A pályázat tartalmi követelményei
5. A pályázat formai követelményei, benyújtásának módja, határideje
A pályázat beadásának határideje: 2016. 10. 05. (szerda) 24.00 óra.
6. A pályázatok elbírálása
A pályázatok elbírálásának határideje: 2016. 10. 13. (csütörtök) 24.00 óra.
7. A nyertes pályázók kiértesítése
A pályázat eredményhirdetése: 2016. 10. 14. (péntek)
A nyertes pályázókat e-mail-ben és telefonon értesítjük ki. A pályázatokkal kapcsolatos döntés az Orange Munkaerő Szolgáltató Kft. (www.orange-group.hu), és az egyetemek weboldalán is közzé lesz téve az eredményhirdetés időpontjáig.
A nyerteseknek az ösztöndíjat az Orange Munkaerő Szolgáltató Kft. 2016. október 31-ig átutalja a bankszámlájukra.
8. A pályázók általános és kommunikációs kötelességei a megvalósítás során
Az Orange ösztöndíj program nem használható fel semmiféle vallási, politikai vagy más ideológiai befolyásolás céljából.
A pályázó kötelezi magát arra, hogy amennyiben a programmal és/vagy a támogatással kapcsolatban kiadványt (tájékoztatót) készít, illetve a program és a támogatás sajtóban nyilvánosságot kap (riport, újságcikk stb.), akkor a megjelenő művön feltünteti, hogy a támogatás az Orange Munkaerő Szolgáltató Kft. Ösztöndíj programja keretében valósul meg. Az Orange Ösztöndíj program központi kommunikációs tevékenységét az Orange Munkaerő Szolgáltató Kft. kommunikáció ügynöksége végzi, együttműködésben az Egyetemmel.
A pályázó vállalja, hogy – az Orange Munkaerő Szolgáltató Kft. erre vonatkozó igénye és megkeresése esetén – a programmal kapcsolatos kommunikációban aktívan közreműködik.
A pályázó a közös sajtóközlemények kiadásához háttérinformációt biztosít, kérésre újságírók fogadását teszi lehetővé. Továbbá, a közvetlenül a pályázóhoz érkezett sajtó megkeresésekről automatikusan tájékoztatást ad (médium neve, cikk/riport készítője, megjelenés időpontja) a kommunikációs ügynökség részére.
Az Orange Munkaerő Szolgáltató Kft. fenntartja a jogot, hogy a programról készült képeket és pályázati kisfilmeket a saját anyagaiban megjelenteti, illetve kommunikációs céljaira felhasználja.
Az Orange Kft. fenntartja a jogot a program megvalósításának ellenőrzésére.
9. Kapcsolat
A pályázati kiírással kapcsolatos kérdéseket e-mailben vagy napközben 9:00-16:00 között telefonon tudjuk fogadni az alábbi elérhetőségen:
Szakmai kapcsolattartó: Vágási Anna
Telefon: 72/501-635
E-mail: anna.vagasi@etk.pte.hu
Kapcsolattartó: Egresi Andrea
Telefon: 06-30-9925-750
E-mail: andrea.egresi@mecglobal.com
A kiírók indokolt esetben fenntartják a jogot a pályázattal kapcsolatos feltételek menet közbeni módosítására.