2017. október 2. 18:00
Dr. Schmidt Béla
Az ízület kopás végső megoldása: a csípőprotézis
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Pécsett is a Nemzetközi Konfuciusz Nap. Az idei program keretében a gyógyító ételekről hallhatnak előadást az érdeklődők, mely ételkóstolóval egybekötött tudományos ismeretterjesztő előadás lesz. Az előadás fókuszában az élelmi anyagok egészségre gyakorolt hatása áll.
A MESZK Baranya Megyei Területi Szervezete 2017. szeptember 16.-án a PTE ETK Vörösmarty utcai nagyelőadó termében rendezte meg hagyományos szakmai versenyét.
A pécsi Egészségtudományi Kar általános és stratégiai dékánhelyettese – dr. Oláh András - aMagyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át. Ez alkalomból adott interjút az UNIV TV-nek.
Pécs, 2017. szeptember 15. péntek
13:00-17:00
Pécs, Szent István tér (a szökőkútnál)
2017. július 24-27. Coimbra, Portugália
European University Championship
EUC 2017 Judo, Karate, Taekwondo
Felvételizhet a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán legalább két lezárt félévvel rendelkező bármely évfolyamán tanuló nappali tagozatos vagy graduális képzésében résztvevő hallgató.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban.
Ezúton nyújtunk tájékoztatást arról, hogy a Mária u. épületben átépítési/felújítási munkálatok miatt az épület keleti szárnya munkaterület. A munkálatok miatti kellemetlenségekért kérjük szíves megértésüket.
A felvételi elbeszélgetés témakörei itt megtalálhatóak: http://felvetelizoknek.etk.pte.hu/felvetelitargyak.html
Rendkívüli lehetőség, hogy 2017. augusztus 7-éig állami ösztöndíjas pótfelvételire nyílt alkalom!
Tisztelt Jelentkező!
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar pótfelvételi jelentkezést hirdet meg alapképzési, mesterképzési, valamint felsőoktatási szakképzési szakok esetén önköltséges finanszírozási formára, (illetve ápolás mesterképzési szak, nappali és levelező munkarend esetében állami ösztöndíjas formára is) azok részére, akik a 2017-es felvételi eljárásban nem vettek részt, illetve akik a 2017. évi általános felvételi eljárás során nem nyertek felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. A jelentkező a pótfelvételi eljárás során csak egy felsőoktatási intézmény egy képzésére adhat be jelentkezési kérelmet.
Kedves Kollégák!
A PTE Egészségtudományi Kar Hagyományos Kínai Orvoslás Konfuciusz Intézete a Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága társszervezésében 2017. szeptember 9-10-én Pécsett tartja ”Belt and Road” elnevezésű hagyományos kínai orvoslás témakörét érintő kongresszusát, mely egyben a MAOT XXXII. éves kongresszusa is.
2017. július 26-án 20 órakor kihirdetésre kerültek a 2017 évi felsőoktatási felvételi ponthatárok.
A PTE Egészségtudományi Kar felvételi ponthatárainak megtekintéséhez kérem kattintson ide!
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2017. július 1-jével 3 éves időtartamra az Egészségügyi Tudományos Tanács Tudományos és Kutatásetikai Bizottsága (ETT TUKEB) tagjává nevezte ki dr. Stromájer-Rácz Tímea adjunktus asszonyt, karunk Kaposvári Képzési Központjának képzési igazgatóját.